|
47 Az ősz birtokában
Különös érzés fog el, hogy e tájon merengek Különös érzés fog el, hogy e tájon merengek,
Ridegnek tűnik, és aggodalmasan merevnek.
Tegnap még az izzadt forróság meredt arcomba,
Ma másként dalol a szél, máshogy zúg a fa lombja.
Most nem táncol keringőt a mámoros lepkehad,
S az erdőre is csupán csak árnyékot vet a nap,
Mert míg este az éjszaka házam fölött időz,
Elbúcsúzott a nyár, s a helyébe lépett az ősz.
Hűvösebb illatú már a borízű levegő,
S nem soká van már, hogy az elmúlás is eljő.
A hűtlen gólya átszeli a fémes felhőket,
Mik kézbe kívánják a régi, rongyos ernyőket.
Természet! Koldusi zöld pokrócod vetkezd most le!
A nyár csillámporát magadról záporral mosd le!
Míg tart az őszi álom, bújj a szépsége mögé,
S temetkezz borult színes falevelek közé!
Élvezd, míg teheted a nap langyos sugarát,
Mert egyszer majd hó fedi lelked kopár udvarát.
Így tündökölsz előttem háborgó fegyelemmel,
S én ámultan állok megújult szerelemmel.
Bár nyár varázsával hasonlóságot nem lelek,
Nagyhomlokú, kecses Ősz! Én mégis így szeretlek!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
